Búcsúi szentmise Vásárosmiskén

Egy falu életében a templombúcsú különleges nap. Sokunkban gyermekkori emlékeket ébreszt: az ünnepre készülő otthonokat, a harangszót, a vendégségbe érkező rokonokat, a templomban felcsendülő közös éneket. Felidézzük azokat is, akikkel valaha együtt indultunk szentmisére, és akiknek ma már csak az emléke kísér bennünket.

A búcsú összekapcsolja a múltat a jelennel. Amit elődeink hite és áldozatos szeretete ránk hagyott, azt most mi gondozzuk és adjuk tovább. Amikor ezen a napon összegyűlünk templomunkban, saját életünkkel folytatjuk közösségünk történetét.

Templomunk életünk fontos pillanatainak tanúja

Ha templomunk falai beszélni tudnának, mennyi emberi sorsot idéznének fel! Gyermekeket, akiket szüleik a keresztelőkúthoz hoztak. Elsőáldozókat, akik először fogadták szívükbe az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztust. Jegyeseket, akik az oltár előtt ígértek egymásnak hűséget. Gyászoló családokat, akik az elválás fájdalmában kerestek vigasztalást.

Hány csendes imádság hangzott el itt az évek során! Könyörgés egy beteg családtagért, aggodalom egy gyermek jövőjéért, hála egy meghallgatott kérésért. Volt, aki örömmel érkezett, más nehéz szívvel lépett be az ajtón. És talán olyan is akadt, aki csak néhány percre ült le, mert nyugalomra vágyott, és nem tudta pontosan megfogalmazni, mit szeretne mondani Istennek.

A búcsú ünnepén mindezért hálát adhatunk. Megköszönhetjük, hogy van hely, ahol közösen imádkozhatunk, ahol meghallgathatjuk Isten igéjét, és ahol az Eucharisztiában Krisztus önmagával táplál bennünket.

Az ünnep középpontjában Krisztus áll

Az ünnepi készülődésnek sok apró feladata van. Rendbe tesszük környezetünket, feldíszítjük a templomot, készülünk a vendégek fogadására. Mindez szeretetünk szép kifejezése. Közben érdemes a szívünkben is helyet készíteni annak, akinek meghívására összegyűlünk.

A szentmisében Jézus Krisztussal találkozunk. Ő ismeri életünket, családjaink örömeit és gondjait, kimondott és elhallgatott kérdéseinket. Elé hozhatjuk mindazt, amit magunkkal hordozunk: munkánk terheit, betegségeinket, szeretteinkért érzett aggodalmunkat és a hála okait is.

Jézus így hív bennünket: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket.” (Mt 11,28)

Ez a meghívás különösen közel kerülhet hozzánk az ünnepen. Sokszor éppen akkor van a legnagyobb szükségünk az Istennel töltött időre, amikor úgy érezzük, hogy túl sok a dolgunk, túl sok a gondunk, és alig marad erőnk megállni. A búcsú lehetőséget ad arra, hogy figyeljünk az Úrra, és az ő jelenlétében rendezzük gondolatainkat.

A lelki megújulás alkalma

Az ünnep akkor válik személyessé, amikor engedjük, hogy Isten megszólítson bennünket. Talán egy szentírási mondat, egy ének vagy a csendes imádság indít el bennünk valamit. Eszünkbe jut valaki, akit meg kellene látogatnunk. Felismerjük, hogy ideje bocsánatot kérni. Újra vágy ébred bennünk a rendszeres imádságra és a vasárnapi szentmisére.

Érdemes feltennünk magunknak néhány egyszerű kérdést: milyen helyet kap Isten a mindennapjaimban? Tudok-e figyelmesen jelen lenni a családomban? Van-e olyan harag, amelyet régóta őrzök? Miben lenne szükségem az Úr segítségére ahhoz, hogy változtatni tudjak?

A szentgyónásban Isten bocsánatát fogadhatjuk, a szentáldozásban pedig Krisztussal egyesülhetünk. Így készülhetünk igazán az ünnepre: nyitott szívvel, a megtérés szándékával, bízva abban, hogy az Úr kegyelme új kezdetet adhat.

Újmisés atya közösségünkben

Idei búcsúnk különleges öröme, hogy a szentmisét Csupor Márton újmisés atya mutatja be. Egy papi hivatás kibontakozása az egész Egyház számára reménység. Arra emlékeztet bennünket, hogy Isten ma is megszólít embereket, és ma is vannak, akik életükkel válaszolnak hívására.

Az újmisés pap szolgálatában különösen közelről láthatjuk egy egész életre kimondott igen szépségét és felelősségét. Ez az igen a mindennapokban válik valósággá: az oltárnál, a gyóntatószékben, a betegek mellett, a gyermekek tanításában, a családok kísérésében és a közösségek gondozásában.

Imádkozzunk Márton atyáért, hogy szolgálatát örömmel és hűséggel végezze, a nehézségek között is Krisztusból merítsen erőt, és találjon olyan közösségekre, amelyek szeretettel fogadják és imádságukkal támogatják.

Kérjük az Urat új papi és szerzetesi hivatásokért is. Családjainkban pedig teremtsünk olyan légkört, amelyben a fiatalok megtanulhatnak figyelni Isten szavára, és bátran kereshetik, mire hívja őket.

Hazatérés és egymásra találás

A búcsú az elszármazottak számára a hazatérés alkalma is. Aki messzebbre került szülőfalujától, ilyenkor újra találkozhat régi ismerősökkel, rokonokkal, és beléphet abba a templomba, amelyhez gyermekkorának emlékei kötődnek.

Egy ismerős ének, a harang hangja vagy a régi templompad sok mindent felidézhet. Eszünkbe juthat szüleink, nagyszüleink hite, amellyel munkájukat végezték, gondjaikat hordozták, és esténként imádságra kulcsolták kezüket. Az ő példájuk ma is bátoríthat bennünket.

Szeretettel várjuk azokat is, akik régebben jártak templomban. A közös ünnep jó alkalom lehet az újbóli közeledésre, az elcsendesedésre és a személyes imádságra. Mindannyiunk életében szükség van olyan pillanatokra, amikor megállunk, és újra átgondoljuk, mi ad biztos alapot a mindennapjainknak.

Vigyük tovább az ünnep örömét

A búcsúi szentmise áldásával útnak indulunk otthonaink felé. Magunkkal visszük a hallott igét, a közös imádság erejét és a találkozások örömét. Ezekből születhetnek meg az ünnep hétköznapi gyümölcsei: több türelem a családban, figyelem a magányos ember iránt, készség a segítségre és bátorság a kiengesztelődéshez.

Közösségünk azokból az apró, hűséges tettekből is épül, amelyeket sokszor alig vesz észre valaki. Egy látogatásból, egy jó szóból, egy csendben elvégzett feladatból, az egymásért mondott imából. Kérjük, hogy az idei búcsú ezekben is erősítsen meg bennünket.

Találkozzunk november 8-án, vasárnap 13.00 órakor a vásárosmiskei búcsúi szentmisén! Ünnepeljünk együtt Csupor Márton újmisés atyával, adjunk hálát közösségünkért, és kérjük Isten áldását családjainkra, falunkra és mindazokra, akiket szívünkben magunkkal hozunk.