2025.07.11.
Sitke – 2025. július 11.
A nyári kulturális programok egyik legkedveltebb eseménye Sitkén idén is nagy sikerrel zajlott le: a Szentháromság templom falai között ismét felcsendült a Géniusz kürtegyüttes hagyományos, ingyenes koncertje. A Seeman László vezette formáció immár három évtizede tart nyári mesterkurzust a közeli Egyházashetyén, amely során mesterek, tanítványok és azok tanítványai találkoznak, hogy együtt muzsikáljanak – idén sem volt ez másként.
A korosztályokon átívelő zenei közösség művészi teljesítménye lenyűgözte a hallgatóságot. Az est különleges vendége volt Zolnai Fanni fuvolaművésznő, aki többek között Joseph Haydn 31. „Kürtszignál” szimfóniájának első és variációs tételét adta elő a zenekarral. Emellett hallható volt Kodály Zoltán: Háry János című művéből a Bécsi harangjáték, valamint Felix Mendelssohn Bartholdy Szentivánéji álom című darabjából a Nocturno tétel is.
Az ütős hangszerek világát Vajda András, a Koncz János Művészeti Iskola tanára képviselte, aki vibrafonjátékával emelte az est színvonalát. A koncert filmzenékkel is kedveskedett a közönségnek: felcsendült a Macskafogó című rajzfilmből a Lusta Dick zenéje, a Titanic híres dallama, valamint a Volt egyszer egy vadnyugat című klasszikus zenemű egy részlete is valamint játszottak a Karib-tenger kalózai című zeneműből is.
A Gércei Hittantábor több mint 80 gyermeke is részt vett az eseményen, akik lelkesedéssel és örömmel fogadták a magával ragadó műveket. A helyi közösség is szép számban képviseltette magát, a templom padjai zsúfolásig megteltek.
A koncertet követően Balasi István plébános vendégül látta a művészeket és a közönséget egyaránt. A jó hangulatról Rozmán Szabolcs és a „Mit is Igyunk” vendéglátócég gondoskodott, akik retró szendvicsekkel, frissítő jégkásával, valamint csapolt sörrel kínálták a felnőtt vendégeket.
A zenei est nem csupán kulturális élményként szolgált, hanem a közösségépítés egyik szép példájaként is emlékezetes marad Sitke nyári krónikájában.